Fővárosi Szabadidő Kupa

Bowling Csapatverseny

 

1. A verseny rendezője:

A Budapesti Szabadidősport Szövetség Szervező Bizottsága.

 

2. A verseny helye:

     Később kijelölt helyen.

 

3. A verseny időpontja:

Március 20. szombat

 

Ideje: 10oo-14oo óráig folyamatosan.

Előnevezés: március 5-ig írásban, a szervezo@bszszsport.hu címen.

A nevezett csapatokat – kérésüknek megfelelően és a lehetőségek figyelembevételével – előre beosztjuk. Egy-egy kör minden egész órában indul (10.oo, 11.oo, 12.oo, 13.oo), megjelenés 15 perccel a játék megkezdése előtt.

 

4. A csapatok összetétele:

5 fő, ebből minimum 2 fő nő, életkor minimum 18 év /1992-ben és előtte születettek/. Ennél kevesebb versenyzővel megjelent csapat, csak versenyen kívül vehet részt.

 

5. Játékjogosultság:

A versenyen nem vehet részt olyan játékos, aki a Magyar Bowling Szövetség által szervezett csapatbajnokságokon (Szuperliga, NBI, IFI), illetve pontszerző egyéni versenyeken 2009. január 1.-t követően részt vett.

 

 

Személyi igazolvány felmutatása kötelező!

 

 

 

6. A verseny lebonyolítása:

A csapatok pályára lépést követően 10 perc bemelegítési időt vehetnek igénybe.

Az 5 fős csapat egy pályán, egymást követően felváltva gurít.

Egy fő 10x2 gurítást hajt végre. Ha az első gurításnál mind a 10 fát eldönti (strike), akkor második gurítása már nincsen, viszont a soron következő két gurításának eredménye ahhoz a sorozathoz is hozzáadódik. 

Ha két gurításból sikerül a 10 bábut eldöntenie (spare), a soron következő első gurításának eredménye adódik hozzá ahhoz a sorozathoz is.

A csapatversenynél az 5 fő összeredményét vesszük figyelembe.

Azonos eredmény esetén a csapaton belül elért magasabb sorozat dönt.

 

7. Egyebek:

-         A csapatok kötelesek az előre egyeztetett időpontban a helyszínen teljes létszámmal megjelenni. Az a csapat, amelyik késve érkezik, 10 percen belüli késés esetén elveszti a gyakorlás lehetőségét, 10 percen túli késés esetén automatikusan kiesik a versenyből.

-         Egy játékos csak egy csapatban szerepelhet.

-         Minden játékos köteles a helyszínen a centrum által rendelkezésre bocsátott bowling cipő viselésére.

-         Egyéni sportfelszerelés (golyó, cipő) használata megengedett. Kérjük a versenyzőket, hogy saját golyó hiányában csak a pálya által rendelkezésre bocsátott golyókat használják, mások saját golyóit ne!

-         Az itt le nem írt szabályokra a sportág általános, illetve a Magyar Bowling Szövetség szabályzatai az irányadók.

-         A kiírásban nem szabályozott, felmerülő vitás kérdésekben kizárólag a Versenybizottság dönt.