Versenyünkhöz
minden résztvevőnek
jó szórakozást és kellemes sportolást
kíván a rendezőség
a Budapesti Szabadidősport Szövetség
az eseményeken résztvevők
nevében köszönetet mond
Budapest
Főváros Önkormányzatának,
valamint a
Hummel
HUC Sport Kft-nek,
amiért, nagymértékben hozzájárultak versenyeink lebonyolításának pénzügyi költségeihez.
![]() |
A Budapesti Szabadidősport Szövetség elnöksége
nevében nyújtjuk át Önöknek szövetségünk 2009. évi eseménynaptárát,
sportprogramjaink versenykiírását és programtervezetét, annak reményében, hogy
megtisztelnek minket, és részt vesznek az általunk szervezett eseményeken.
Programfüzetünk kiadásával célunk, hogy tagszervezeteink,
sportbarátaink, akik részt kívánnak venni eseményeinken, időben megismerjék
szövetségünk programját, a versenyek kiírását, mely alapján felkészülhetnek az
eseményekre.
Programjaink összeállításánál törekedtünk arra, hogy
mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbb sportágat. A 2009. évben ismét
meghirdetjük, a Moccanj! „Családi” Négypróba versenysorozatot, melynek célja,
hogy családok, baráti és gyermek közösségek, az eseményeken jól érezzék magukat
és kellemes élményekkel térjen haza.
Szövetségünk tagszervezetei részére tovább
folytatjuk a Fővárosi Szabadidő Kupa versenyeit.
Programjainkra várjuk fővárosunk polgárait,
óvodáskorútól kezdve a nagyszülőkig mindenkit, kicsit, nagyot, egyéni és
csapatban versenyzőket, családokat, baráti közösségeket, valamint
tagszervezeteinket egyaránt.
Kellemes sportolást és időtöltést kívánunk
mindenkinek!
Deák Péter Farkas
Ferenc
főtitkár elnök
FEBRUÁR 07. SZELLEMI VETÉLKEDŐ
Curia u. Nagyterem
FSZ Kupa
FEBRUÁR 21. JEGES
SPORTFESZTIVÁL
WESTEND MŰJÉGPÁLYA
Moccanj
MÁRCIUS 28. ÓVODÁS VETÉLKEDŐ
Vasas
csarnok, Fáy u.
FSZ Kupa
ÁPRILIS 18. BOWLING CSAPATVERSENY
Kisebb
kijelölt helyszínen
FSZ Kupa
MÁJUS 24, Zöldfesztivál
Városliget
FSZ Kupa
Moccanj
Június 06-07. Utcai
Kosárlabda,
Sportvarázs
MARGITSZIGET
FSZ Kupa
Moccanj
SZEPTEMBER 06. 13.?? BUDAPESTI SZABADIDŐS SPORTFESZTIVÁL
POSTÁS SPORTTELEP
FSZ Kupa
Moccanj
NOVEMBER 07. JEGES
SPORTFESZTIVÁL
WESTEND MŰJÉGPÁLYA
Moccanj
Budapesti szabadidős
Több felmérés is bizonyítja, hogy Budapest
lakossága egy kicsit
„túlsúlyban” van.
A sportolásra szánt idő, napi átlag négy
perc.
Egészségünk érdekében többet kellene mozognunk!

Szövetségünk
a 2009-es évben is megszervezi Budapest lakossága részére a 2002-ben beindított
versenysorozatát. Célunk, hogy 4-6 fős csapatok játékos vetélkedő formában,
sokféle sportágban kipróbálhassák ügyességüket. Eseményeinkkel segítünk a
szabadidő hasznos eltöltésében, a rendszeres testedzésre szoktatásban, az
egészséges életmód kialakításában, a sportolás megkedveltetésében. Sportolási
és versenyzési alkalmat biztosítunk családoknak, baráti és gyermek
közösségeknek.
A
Budapesti Szabadidősport Szövetség
Budapesten
élő, dolgozó, tanuló és lakó nők és férfiak 4-6 fős csapatai
A
csapatok minimum 4 fővel nevezhetnek be, a versenysorozat végéig
kiegészülhetnek 6 főre. A már benevezett és versenyben részt vett tag helyett
nem lehet más személyt a csapatban szerepeltetni.
Minden
versenyző csak egy csapatban szerepelhet.
Egyéni
versenyek
Február 21. szombat 0800 - 1300 Jeges Sportfesztivál
Május 24. vasárnap 1000 - 1500 Zöldfesztivál
Június 06-07. szombat 1000
– 1600 Sportvarázs
Szeptember 06. vasárnap 1000–1500
Budapesti Szabadidős Sportfesztivál
November 07. szombat 0800 – 1300 Jeges
Sportfesztivál
Az
eseményekre bárki benevezhet, aki rendelkezik regisztrációs igazolvánnyal.
NEVEZÉSI DÍJ NINCS! A regisztrációs igazolvány díja
Az
EGÉSZSÉGÜGYI LAP kitöltése és annak bemutatás után a csapat tagjai egészségügyi
mérésen vesznek részt.
A
versenysorozatra benevezett csapatok 5 alkalommal gyűjthetik a pontokat. Minden
sportnapon több sportágban rendezünk versenyt, ahol a részvételért lehet
pontokat kapni. A csapat tagjainak nem kell együtt versenyezniük, mehetnek
külön is. A csapatsportágakban több csapatból is összeállhatnak és úgy is
indulhatnak. Minden csapattag külön teljesítménylapon gyűjtheti pontjait és a
rendezvény végén, kell beíratni a csapattagoknak egyszerre a csapat
teljesítménylapjára.
8.
Díjazás
A
versenysorozat valamennyi eseményén kisebb jutalomtárgyakat adunk a pontot
gyűjtő egyéneknek és csapatoknak. A versenysorozat befejezésével, az öt
alkalommal résztvevő csapatok és egyének külön díjazásban részesülnek.
9.
Egyebek
-
A jelentkező csapatok
nevezésekor először az egészségügyi lapjukat kapják meg, ha részt vettek a
vizsgálaton, újból jelentkezni kell a nevezési asztalnál, leadják a lapot,
megkapják az egyéni pontgyűjtő lapjukat. Ha befejezték a csapattagok a
versenyzést, az egyéni lap alapján beíratják pontjaikat.
-
Minden versenyző – az
egészsége érdekében – saját felelősségére vesz részt az eseményeken.
-
Sportfelszerelésről az
induló csapatok kötelesek gondoskodni.
-
A verseny helyszínén és
az öltözőkben hagyott értéktárgyakért a rendező szervek felelősséget nem
vállalnak.
-
Minden vitás kérdésben
a versenyt rendező versenybizottság, illetve a zsűri dönt.
-
A próbák helyszínei,
időpontjai és versenykiírása évközben is módosulhat. Esetleges változásokról az
esemény weblapján www.bszszsport.hu és a
médiákban, időben tájékoztatást adunk.
Hagyományunkat folytatva idén is lehetőséget
biztosítunk fővárosunk lakossága részére egy kellemes nap eltöltésére a WESTENDI
JÉGTERASZON.
Belépés díjtalan!
A rendezvény célja:
A
korcsolyázás népszerűsítése érdekében versenyzési és sportolási lehetőség
biztosítása.
A
sportág szerepének bemutatása az egészséges életmódra nevelésben és a szabadidő
hasznos eltöltésében.
A rendezvény helye:
WESTEND
JÉGTERASZ
A rendezvény időpontja:
Február
21. szombat 0800 – 1300-ig.
Moccanj! jeges feladatok:
09.00-10.00. 6 perces futás
10.10-10.20. jégdiszkó
10.30-12.00. ügyességi próbák
12.00-13.00. szabadkorcsolyázás
Moccanj! szárazföldi feladatok:
09.00-12-00.
léghoki
Ügyességi próbák
A Moccanj! Próbák előtt jégkorong kupát szervezünk 4
fős csapatok részére, kiskapura, kispályán
Egyéb
programok:
Egészségügyi felmérés, véradás
Egészséges táplálkozás,
termékbemutatók
Nevezés:
07.40-07.55. jégkorong
08.45-09.45. futás
08.45-10.00. jégdiszkó
08.45-11.30. a többi próbára
12.00-12.45. csak a szabadkorcsolyázásra
Egyéb tudnivalók:
-
A versenyen bárki részt
vehet, aki megfelelő felszereléssel rendelkezik.
-
A versenyen mindenki a
saját felelősségére vesz részt.
-
Valamennyi versenyző, a
központi nevezési asztalnál nevezhet be /kivéve a jégkorongra/, a helyszíneken
a nevezéskor kapott egyéni lappal kell jelentkezni.
-
Egy versenyszámot a nap
folyamán max. 3-szor lehet teljesíteni.
-
A pontozási rendszert,
az információs táblára kiírjuk.
-
A helyszínen korcsolyát
lehet bérelni.
-
A jégkorong nem
Moccanj! Próba, a helyezettek érem díjazásban részesülnek. Eredményhirdetés
09.10 perckor.
A zöld
környezetben eltöltött testmozgás nagy élményt jelenthet mindenki számára. A
versenysorozat zöldprogramja a Városligetben kerül megrendezésre.
A rendezvény célja
A
zöldben rendszeresen végzett gyaloglás, futás, kerékpározás, a jó erőnlét, a
megfelelő kondíció és testi-lelki közérzet eléréséhez szükséges testgyakorlás.
A természetjáró ismeretek játékos formában való bővítése.
A rendezvény helye
Városliget
A rendezvény időpontja
Május 24. vasárnap 1000
- 1500-ig
A rendezvény programja
„A”
Moccanj! Feladatok
Csapatjátékok:
-
utcai kosárlabda
-
floorball
-
frizbi csata
-
parkröplabda
-
szivacskézilabda
Egyéni:
-
tájékozódási futás
-
teniszlabda gyűjtés
-
ping-pong labda adogató
-
akadálypálya
-
célbadobás
-
célbarúgás
-
pelota
-
lyonnaise
Egyéb programok:
-
gyermeksziget
-
egészségügyi felmérések
-
egészséges táplálkozás
„B”
Moccanj! Feladatok
Csapatjátékok:
-
kiskapus foci
-
floorball
-
frizbi csata
-
parkröplabda
-
szivacskézilabda
Egyéni:
-
tollaslabda
-
ergométeres kerékpár
-
ping-pong labda adogató
-
tájékozódási futás
-
célbadobás
-
célbarúgás
-
pelota
-
lyonaise
-
járás különböző
eszközökön (gólyaláb, tappancs, stb.)
Egyéb programok:
-
gyermeksziget
-
egészségügyi felmérések
-
egészséges táplálkozás
Nevezés:
„A” Ajtósi Dürer sor és a Dózsa György út saroknál
lévő sportpályánál
„B” Petőfi csarnok előtti téren.
10.00-14.00-ig nevezési irodán. Az egyes próbákat
14.45. lehet teljesíteni.
Egyéb tudnivalók
-
A versenyen
bárki részt vehet, aki megfelelő felszereléssel rendelkezik,
-
A
versenyen mindenki a saját felelősségére vesz részt
-
A
versenyen öltözési lehetőség nincs, kérünk mindenkit, hogy sportfelszerelésben
jöjjön
-
A
rendezőség csomagmegőrzést nem tud vállalni, ezért mindenki csak a magával
vihető felszerelést hozza magával.
A rendezvény helye
Margitsziget
A rendezvény időpontja
Június 06. szombat
Pontos helyszín és
programok későbbi időpontban kerülnek kiírásra!
A korábbi évek
egyik hagyományos, sikeres versenyét szeretnénk tovább bővíteni. Az
alaprendezvények – FSZ Kupa, Moccanj! – mellett számos egyéb sportolási
lehetőséget kínálunk minden érdeklődőnek.
A rendezvény célja
Lehetőség
biztosítás a versenyzésre, élmény- és sikerélmény szerzésre.
A sport
egészségőrző, betegség megelőző szerepére kívánunk rámutatni.
A rendezvény helye
Postás SE
sporttelepe (Budapest XIV. Róna u. 86-100.)
A rendezvény időpontja
Szeptember 06, 13. vasárnap
1000 - 1600-ig
A rendezvény programja
FSZ
Kupa – Teke /kiírás szerint tagegyesületek részére/
FSZ
Kupa kispályás labdarúgás /kiírás szerint tagegyesületek részére/
Moccanj! próbák:
Egyéni:
Lövészet,
Darts,
Ügyességi
próbák,
Gyermeksziget,
Csapat:
Floorball,
Lyonaise,
Vonal
kézilabda.
Egyéb versenyek:
Röplabda
/6 fős vegyes csapatok részére, 16 év felett részére (1993-ban és előtte
születettek, minimum 2 fő nő kötelező/
Tenisz
egyéni, férfi páros, női páros
/14
év felettiek részére (1995-ben és előtte születettek/
Egyéb programok:
Egészségvédő programok
Nevezés:
09:30 - 10:00 röplabda, tenisz,
10:00 – 14:00 Moccanj! próbákra /központi nevezési asztalnál/
Az egyes próbákat 14:45-ig lehet teljesíteni.
Egyéb tudnivalÓk
-
A
versenyen indulhat minden olyan csapat és egyén, aki időben leadja nevezését.
-
Minden
induló saját felelősségére vesz részt az eseményen
-
A
rendezőség csomagmegőrzést nem tud vállalni, ezért mindenki csak a magával
vihető felszerelést hozza.
-
Öltözési
lehetőség korlátozott, ezért kérjük, hogy sportfelszerelésben jelenjenek meg.
-
A
sportfesztiválon kiemelt díjat kap, azaz sporteszközt kap, aki regisztrációs
igazolvánnyal rendelkezik és teljesíti a kiemelt feladatot.
-
Eredményhirdetés
röplabda, kispályás labdarúgás, tenisz versenyszámban 15 óráig folyamatosan.
Hagyományunkat folytatva idén is lehetőséget
biztosítunk fővárosunk lakossága részére egy kellemes nap eltöltésére a
WESTENDI JÉGTERASZON.
Belépés díjtalan!
A rendezvény célja:
A
korcsolyázás népszerűsítése érdekében versenyzési és sportolási lehetőség biztosítása.
A
sportág szerepének bemutatása az egészséges életmódra nevelésben és a szabadidő
hasznos eltöltésében.
A rendezvény helye:
WESTEND
JÉGTERASZ
A rendezvény idŐpontja:
Február
21. szombat 0800 – 1300-ig.
Moccanj! jeges feladatok:
09.00-10.00. 6 perces futás
10.10-10.20. jégdiszkó
10.30-12.00. ügyességi próbák
12.00-13.00. szabadkorcsolyázás
Moccanj! szárazföldi feladatok:
09.00-12-00.
léghoki
Ügyességi próbák
A Moccanj! Próbák előtt jégkorong kupát szervezünk 4
fős csapatok részére, kiskapura, kispályán
Egyéb
programok:
Egészségügyi felmérés, véradás
Egészséges táplálkozás,
termékbemutatók
Nevezés:
07.40-07.55. jégkorong
08.45-09.45. futás
08.45-10.00. jégdiszkó
08.45-11.30. a többi próbára
12.00-12.45. csak a szabadkorcsolyázásra
Egyéb tudnivalók:
-
A versenyen bárki részt
vehet, aki megfelelő felszereléssel rendelkezik.
-
A versenyen mindenki a
saját felelősségére vesz részt.
-
Valamennyi versenyző, a
központi nevezési asztalnál nevezhet be /kivéve a jégkorongra/, a helyszíneken
a nevezéskor kapott egyéni lappal kell jelentkezni.
-
Egy versenyszámot a nap
folyamán max. 3-szor lehet teljesíteni.
-
A pontozási rendszert,
az információs táblára kiírjuk.
-
A helyszínen korcsolyát
lehet bérelni.
-
A jégkorong nem
Moccanj! Próba, a helyezettek érem díjazásban részesülnek. Eredményhirdetés
09.10 perckor.
AZ EGÉSZSÉGVÉDŐ NAPOK CÉLJA:
A Budapesti Szabadidősport Szövetség sportrendezvényein, versenyein évek óta szerepelnek különböző prevenciós programok, „Egészségvédő Napok” címen. Ezen programok, vizsgálatok, mérések és különböző szolgáltatások célja, hogy Budapest lakossága, minél több információt és segítséget kapjon, saját egészségének fejlesztéséhez és megőrzéséhez.
A programok összeállításánál fontos szempontnak tekintettük, hogy ne csak hasznosak, hanem érdekesek, sokszínűek és szórakoztatóak is legyenek! A rendezvényeken nem csak vércukor-, és vérnyomásmérések, táplálkozási és fogyókúrás tanácsadások szerepelnek, hanem vegetáriánus ételkóstoló, fittségi vizsgálatok, reflexológia, grafológia, preventív önmasszázs oktatás, feng shui, kineziológia, arcelemzés, stb. szolgáltatások is.
Reméljük, hogy a 2009. évben is
sokan látogatják rendezvényeinket!
PROGRAMJAINK INGYENESEK, mindenkit szeretettel vár Szövetségünk Életvitel Szakbizottsága!
EGÉSZSÉGVÉDŐ PROGRAMOK 2009. ÉVI
IDŐPONTJAI:
JEGES SPORTFESZTIVÁL február
21.
TERMÉSZETJÁRÓ ZÖLDFESZTIVÁL május 24.
BUDAPESTI SZABADIDŐSPORT FESZTIVÁL szeptember 06.
JEGES SPORTFESZTIVÁL november
07.
BSZSZ
Szervezőbizottság
2009. ÉVI
ESEMÉNYEI
1.
A sportesemények rendezője:
A Budapesti Szabadidősport Szövetség Szervező Bizottsága és az általa megbízott tagegyesületek.
2. A versenysorozat
célja:
Több sportágban versenyszerű sportolási lehetőség biztosítása a tagegyesületek által mozgósított csapatok részére. A sportkapcsolatok ápolása, a FAIR PLAY szellemiségének erősítése. A sport és a környezetvédelem kapcsolódása, a természeti értékek védelme. Az egészséges életmód, a helyes táplálkozás népszerűsítése, egészségvédő programok szervezése.
3. A sportesemények résztvevői:
A Budapesti Szabadidősport Szövetség
tagegyesületei, a sportági versenykiírásokban megjelöltek alapján.
4. Értékelés, pontozás:
Az eseményekre jelentkező csapatok a verseny során sportáganként a helyezések és a résztvevők száma alapján kapnak pontokat a következők szerint:
- A résztvevő csapatok számának megfelelően, a sportáganként az utolsó helyezett 1 pontot, majd emelkedő helyezésenként egy ponttal növekszik. A 3-5. Helyezetteknél 2 pont, az 1-2. Helyezetteknél pedig 3 pont a növekedés.
- A helyezési pontokon kívül minden induló csapat 10 pontot kap sportáganként.
- A selejtezők során kiesett csapatok végső sorrendjét a döntőben elért helyezések alapján állapítjuk meg.
- Az utcai kosárlabda sportágnál a női és férfi csapatok helyezési számai összeadásra kerülnek. Az így kialakult sorrend után kapják a pontokat a résztvevő egyesületek.
- A végső értékelésnél pontegyenlőség esetén a versenyek során elért, több első ill. több jobb helyezés számít.
5. Díjazás:
A Fővárosi Szabadidő Kupa rendezvényein sportáganként az I.-III. helyezett csapatok tárgyjutalomban és oklevéldíjazásban részesülnek. A legtöbb pontot elért budapesti tagegyesület első csapata elnyeri a Fővárosi Szabadidő Kupát. A versenyeken induló második csapatok külön értékelésen vesznek részt és a legtöbb pontot elért csapat külön díjazásban, részesül.
6. Nevezés:
NEVEZÉSI DÍJ NINCS!
MINDEN VERSENYRE ELŐNEVEZÉS VAN!
MINDEN TAGEGYESÜLETTŐL EGY VERSENYRE MAXIMUM KETTŐ CSAPAT NEVEZÉSÉT FOGADJUK EL TÉRÍTÉSMENTESEN, a 2. csapatok jelentkezését, csak abban az esetben fogadjuk el, ha van még hely, és csak azoktól az egyesületektől, akik az előző években megjelentek az előzetes nevezés után. (további csapatok jelentkezését csak abban a megállapított nevezési díj kifizetése esetén, ha van még hely).
A versenyeken a Személyi igazolvány
felmutatása szükséges!
7. Sorsolás:
A Fővárosi Szabadidő Kupa egyes rendezvényein az alábbi sorsolási metodikát alkalmazzuk:
- A BOWLING, TEKE és TÚRAVERSENY sportágakban a verseny időpontja előtt egy héttel értesítjük a nevezett csapatokat az időbeosztásról.
- Az összes többi sportágban a verseny napján és helyszínén 15 perccel a verseny megkezdése előtt technikai értekezletet tartunk a csapatvezetők jelenlétében. A sorsolásra a technikai értekezlet keretében kerül sor.
8. Egyebek:
Minden induló – egészségi állapotának figyelembevételével – saját felelősségére vesz részt az eseményeken.
Sportfelszerelésről az induló csapatok kötelesek gondoskodni.
Az öltözőkben hagyott értéktárgyakért a
rendező szervek felelősséget nem vállalnak!
Minden vitás kérdésben a versenyt rendező versenybizottság, ill. zsűri dönt.
Óvást csak a helyszínen fogadunk el, amit, a versenyt rendező bizottság bírál el.
Minden egyes sportágban a versenyt rendező szervek által, valamint a sportági szövetségek által kiadott versenyszabályzat a mérvadó.
A sportágak
helyszínei és időpontjai változhatnak! A szervezők szükség szerint évközben
is módosíthatják a versenykiírást. Az esetleges változtatásokról
tagszervezeteinket az INFO hírekben, mindenki mást a szövetség weblapján www.bszszsport.hu
és a médiákban, időben tájékoztatunk!
Budapesti Szabadidősport Szövetség
1053 Bp. Curia utca 3. IV. em. 6.
Tel, Fax: 2668-404
E-mail: fotitkar@bszszsport.hu
Fővárosi Szabadidő
Kupa
A Budapesti Szabadidősport Szövetség szervező bizottsága.
Curia u. 3. Földszinti nagyterem
Ideje: 09.30-14oo óráig
Előnevezés: január 23-ig írásban a Szövetség titkárságán,
/csak előnevezett csapatokat fogadunk el/
4 fő életkor minimum 18 év /1991-ben és előtte születettek/
(ennél kevesebb fővel megjelent csapat, csak versenyen kívül vehet részt, 4 főnél több nem lehet a csapatban)
- Az olimpiák története.
- 2008-ban megrendezett nemzetközi sportesemények országunkban
- 2008-ban rendezett Olimpia.
6. Felkészülési anyag:
Magyarok az Olimpiai játékokon (1896-2008)
Nemzeti Sportok 2008.
Fővárosi Szabadidő
Kupa
1. A verseny rendezője:
Budapesti Szabadidősport Szövetség Szervező Bizottsága
2. Verseny helye:
3.
Verseny időpontja:
Ideje: 9oo-13oo óráig
Előnevezés: március 03-ig írásban a Szövetség titkárságán,
Helyszínen jelentkezés: 845-ig (csak előnevezett csapatokat fogadunk el)
4.
Verseny résztvevői:
- 6 fő óvodáskorú gyermek + 2 fő tartalék
(A csapatban minden feladat végrehajtásakor minimum1 fő leány indulása kötelező.)
- 2 fő óvónő, segítő.
5.
Verseny lebonyolítása:
- A nevezett csapatok számától függően selejtező, ill. döntő versenyekért tartunk.
- A nevezett csapatokat 4 vagy 5 csapatos csoportokba osztjuk. A selejtezők során a csoportgyőztesek jutnak a szuperdöntőbe, a csoport többi helyezettjei is újbóli versenyzéssel a zsűri által kiválasztott 3 játék alapján döntik el a végső helyezéseket.
- A selejtezőkben és a döntőkben az a csapat nyer, amelyik a legtöbb pontot szerzi. Pontazonosság esetén a több első, illetve a több jobb helyezés dönt, végső esetben, az első játékban elért jobb helyezés dönt.
6.
Egyéb tudnivalók:
A szülők, ill. kísérők a két óvónő kivételével a küzdőtérre nem mehetnek be, csak a lelátón foglalhatnak helyet.
7.
Általános szabályok:
- A játék, szabályos végrehajtását a pályabírók ellenőrzik. Lehetőség van arra, hogy a játékos, aki rontott, javítsa a hibát. Ha nem javítja ki, hibapontot kap, amit az elért pontokból levonunk.
- A csapatok a rajtvonal mögött oszlopban állnak és vezényszóra indulnak.
- A váltás minden feladat után az oszlop megkerülésével történik.
- A váltás után a beérkező versenyző a csapata mögött törökülésben helyezkedik el.
- Csere lehetősége a játékok kezdete előtt van.
8. Vetélkedő anyaga:
Slalomfutás:
A csapat első tagja jobbról kezdve slalomfutással halad az utolsó bójáig, azt megkerüli, és egyenesen fut vissza, az előírásnak megfelelően vált.
(5 db bója)
Frizbi-váltó:
A csapat első tagja 4 db frizbivel a kezében elindul, az első négy bójára ráhelyez egy-egy karikát, majd az utolsó bója megkerülése után összeszedi a frizbiket és fut vissza, megkerüli a csapatát és átadja a szereket.
(5 db bója, 4 db frizbi)
Pók-rákjárás:
A csapat első tagja pókjárással halad a bóják jobb oldalán a dupla bójáig (a negyedik bóját ráhelyezzük a harmadikra) ott feláll, futva megkerüli az utolsó bóját, és amikor eléri a dupla bóját, onnan rákjárással jön, halad visszafelé. Az előírásnak megfelelően vált.
(5 bója)
Páros
alagútváltó:
A csapat párosával helyezkedik el. Az első pár elindul a bóják jobb oldalán és a bójához érve a páros egyik tagja terpeszállásba áll, a másik átbújik alatta és így haladnak felváltva a negyedik bójáig, majd kézfogással futnak tovább, megkerülik az utolsó bóját, és egyenesen futnak vissza. Előírásnak megfelelően váltanak.
(5 bója)
Labdagurító
váltó:
A csapat első tagja a talajon lévő labdát kézzel, jobbra kezdve görgeti slalomban haladva az utolsó bójáig, ott felveszi és kézben a labdával, fut vissza. Előírásnak megfelelően a labda átadásával vált.
(5 bója, 1 db gumilabda)
Fővárosi Szabadidő
Kupa
A Budapesti Szabadidősport Szövetség Szervező Bizottsága.
Később kijelölt helyen
Ideje: 10oo-14oo óráig folyamatosan.
Előnevezés: március 10-ig írásban, a Szövetség titkárságán.
A nevezett csapatok – kérésüknek megfelelően és a lehetőségek figyelembevételével – előre beosztjuk.
5 fő, ebből minimum 2 fő nő, életkor minimum 18 év /1991-ben és előtte születettek/. Ennél kevesebb versenyzővel megjelent csapat, csak versenyen kívül vehet részt.
5. Játékjogosultság:
A versenyen nem vehet részt olyan játékos, aki a Magyar Bowling Szövetségnél A, B, kategóriás játékengedéllyel rendelkezik.
Személyi igazolvány
felmutatása kötelező!
A csapatok pályára lépést követően 10 perc bemelegítési időt vehetnek igénybe.
Az 5 fős csapat egy pályán, egymást követően felváltva gurít.
Egy fő 10x2 gurítást hajt végre. Ha az első gurításnál mind a 10 fát eldönti (strike), akkor második gurítása már nincsen, viszont a soron következő két gurításának eredménye ahhoz a sorozathoz is hozzátartozik.
Ha két gurításból sikerül a 10 bábut eldöntenie (spare), a soron következő első gurításának eredménye adódik hozzá ahhoz a sorozathoz is.
A csapatversenynél az 5 fő összeredményét vesszük figyelembe.
Azonos eredmény esetén a több strike gurítás, majd a több spare dobás dönt.
7. Egyebek:
- A csapatok kötelesek az előre egyeztetett időpontban a helyszínen teljes létszámmal megjelenni. Az a csapat, amelyik késve érkezik, 10 percen belüli késés esetén elveszti a gyakorlás lehetőségét, 10 percen túli késés esetén automatikusan kiesik a versenyből.
- Egy játékos csak egy csapatban szerepelhet.
- Minden játékos köteles a helyszínen a centrum által rendelkezésre bocsátott bowling cipő viselésére.
- Egyéni sportfelszerelés (golyó, csuklóvédő) használata megengedett. Kérjük a versenyzőket, hogy saját golyó hiányában csak a pálya által rendelkezésre bocsátott golyókat használják, mások saját golyóit ne!
- A kiírásban nem szabályozott, felmerülő vitás kérdésekben kizárólag a Versenybizottság dönt.
Fővárosi
Szabadidő Kupa
1. A verseny rendezője:
A Budapesti Szabadidősport Szövetség Szervező Bizottsága.
2. A verseny helye:
Margitsziget, MAC Stadion
3. A verseny időpontja és ideje:
Ideje: 10oo-16oo óráig
Helyszíni jelentkezés: FÉRFI és NŐI csapatok külön-külön 945 óráig
/csak előnevezett csapatokat fogadunk el/
Selejtezők: 10oo órától
Előnevezés: május 17-ig írásban a Szövetség titkárságán.
Csapatok összetétele:
3 fő + 1 fő tartalék. Résztvevők életkora minimum 18 év. /1991-ben és előtte születettek/
/Háromnál kevesebb fővel megjelent csapat csak versenyen kívül indulhat/
Nem jogosult indulásra az, aki kosárlabda sportágban igazolt versenyző, aki az NBI-NBII, bajnoki, ill. kupa mérkőzésein még játszott 2005-ben
4. A verseny lebonyolítása:
Jelentkezési létszámtól függően 4-es és 5-ös csoportokban körmérkőzéssel döntik el a továbbjutatást.
Pontegyenlőség esetén
az egymás ellen elért eredmények a mértékadóak.
A csoportok első helyezettjei újabb mérkőzésekkel döntik el a végső sorrendet.
(A jelentkezők számától függően változhat a lebonyolítás.)
5. Versenyszabályok:
- A tornán a szabadtéri kosárlabda általános szabályai érvényesek.
- A játékidő 21 perc (futóórával), de amennyiben valamelyik csapat a játékidő letelte előtt eléri a 21 pontot, megnyeri a mérkőzést és a hátralevő játékidőt, nem kell lejátszani.
- Ha lejár a 21 perc és az eredmény egyenlő, az első pontig tart a mérkőzés.
- A labdabirtoklás joga minden kosár után változik.
- Feldobás nincs, a labda a védekező csapaté lesz.
- ZSÁKOLNI NEM LEHET.
- A mérkőzést bármennyi játékossal el lehet kezdeni, és be lehet fejezni
(3, 2, 1). A kezdés joga sorsolással dől el.
- Minden csapat két alkalommal kérhet időt (30 mp) mérkőzésenként, cserét csak kosár után, vagy időkérés alatt lehet végrehajtani. Sérülés esetén a sérült játékos cseréje 30 mp-es speciális időkéréssel lehet.
- A 3 pontos vonal mögül elért kosár 2 pontot ér, az összes többi perig 1 pontot ér.
- Kosár után a labdát az ellenféllel kezeltetni kell. Védő lepattanó megszerzése, a labda egyéb megszerzése, vagy kosár után a labdát a 3 pontos vonal mögé kell kivinni.
- Minden személyi hiba esetén (kivéve, ha már elérte a csapat a 9 hibát) a játék oldalbedobással folytatódik.
- A személyi hibát mindig a labdát birtokló játékos mondja be.
Büntetők:
a./ A 3 pontos vonalon kívüli dobás közbeni szabálytalanság esetén 2 büntető dobás.
b./ A 3 pontos vonalon belüli dobás közbeni szabálytalanság esetén 1 büntető dobás.
c./ Amennyiben a csapat elérte a 9 személyi hibát, minden további szabálytalanság 1 büntető dobást von maga után, kivéve az a./ pontot.
d./ A játékvezető viták, veszekedések egyéb atrocitások esetén technikai hibát ítélhet, amely 1 büntető dobás, a következő esetben a csapat a mérkőzést elveszti.
6. Egyebek:
Minden csapat köteles a mérkőzésen egy játékra alkalmas kosárlabdával megjelenni, és azt a játékvezető rendelkezésére bocsátani.
Államilag
elismert sportszakember képzés FMK nyilv.t.
szám: 01-0017-05) ·
Sportszervező-, menedzser OKJ
52-8962-02 ·
Sportedző (több sportágban) OKJ 52-8962-01 ·
Sportoktató (több sportágban) OKJ 33-8962-01 Felvilágosítás: Telefon: 06-1/266-8404,
06-30-254-3016 Honlap: www.bszszsport.hu
akkreditált intézményben
(lajtromszám: 0687
Fővárosi
Szabadidő Kupa
1. A verseny rendezője:
Budapesti Szabadidősport Szövetség Szervező Bizottsága.
2. A verseny helyszíne:
Postás SE Sporttelep
Bp. XIV. Róna utca 86-100.
Ideje: 900 – 1600 óra
Érkezés és jelentkezés a helyszínen: 08.15 – 08.50 óráig.
E!őnevezés: augusztus 25-ig írásban, a Szövetség titkárságán.
Sorsolás és technikai értekezlet a szabályokról: 08.50 óra
Egy csapatba 10 fő játékos nevezhető be. Ebből a pályán egyszerre 1 fő kapus és 5 fő mezőnyjátékos tartózkodhat (5+1). A csapatban csak a nevezett játékosok szerepelhetnek.
A résztvevők minimum életkora 18 év (1991-ben és előtte születettek).
Egy játékos csak egy csoportban szerepelhet a torna ideje alatt. A csapatban csak a nevezett játékosok szerepelhetnek.
Selejtezők:
A nevezett csapatokat – a csoportok számától függően – 4-es vagy 5-ös csoportokba sorsoljuk. Csoporton belül a csapatok körmérkőzéssel döntik el a helyezéseket. Győzelemért 3, döntetlenért 1 pont, vereségért 0 pont jár. Csoporton belül a helyezések eldöntése:
- legtöbb pontszám
- egymás elleni eredmény
- jobb gólkülönbség
- több rúgott gól
Döntő:
A csoportokból az I. helyezett csapatok és a legjobb II. helyezett csapatok (sorrendben: csoportban szerzett több pont, majd gólkülönbség, majd több rúgott gól, majd kevesebb kapott gól) kerülnek a 8-as döntőbe, ahol egyenes kieséses rendszerben mérkőznek tovább. A III. helyezésért is lejátszásra kerül a mérkőzés.
A döntő mérkőzésein, döntetlen esetén 3-3 db hétméteres rúgás következik. Ha így sem dől el a továbbjutás, akkor a csapatok – azon játékosokkal, akik még nem lőttek büntetőt – az első hibáig folytatják a büntetők rúgását.
Játékszabályok:
A mérkőzések játékideje: (térfélcsere közben is futó órával)
Selejtezőkben: 2 x 10 perc
Döntőben: 2 x 10 perc
(A játékidőt a rendezők a megjelent csapatok számától függően – a technikai értekezleten – módosíthatják.)
A játéktér mérete: 20x40 m.
- A pálya talaja a csoportmérkőzéseken eltérő lehet.
- Minden csapat köteles egy játékra alkalmas labdával megjelenni és azt a mérkőzésre, rendelkezésre bocsátani.
- A tornán semmilyen stoplis cipő használata nem megengedett.
- A csapatoknak egységes színű mez használata kötelező. Egyforma színű mez esetén az elől álló csapat köteles gondoskodni más színű mezről.
- A tornán a játékvezetők sárga, piros lapot, illetve 2, 5 perces és végleges kiállítást alkalmaznak. A büntetett játékos köteles bemondani a nevét a játékvezetőnek, hogy az feljegyezhesse. A véglegesen kiállított játékos a következő mérkőzésen automatikusan nem szerepelhet. Ennek megszegése, illetve jogosulatlan játékos szerepeltetése a csapat azonnali kizárását vonja magával. Azonnali kizárásra kerül az a csapat, amelyiknek játékosa(i)
- Az ellenfél játékosát szándékosan megüti, megrúgja, leköpi,
- A játékvezetőt bántalmazza.
- A kizárást a játékvezető jelentése alapján a Versenyrendező Bizottság határozza el.
A játékvezető által félbeszakított mérkőzésen a kizárt csapat ellenfele részére 3 ponttal és 5:0 gólaránnyal kerül a mérkőzés bejegyzésre.
A kapusról a saját térfelén, alapvonalon túlra került labdát szögletrúgással kell játékba hozni. A kapus a labdát kidobásnál nem dobhatja túl a felező vonalon. A kapus a labdát kézzel nem foghatja meg hazaadásból, oldal bedobásból. Sorfalat a labdától 3 m-re kell felállítani.
7. Egyebek:
A tornán induló játékosok a saját felelősségükre vesznek részt a rendezvényen. Ezt a csapatvezető aláírásával igazolja a nevezési lapon.
Az öltözőkben hagyott felszerelésekért, tárgyakért a rendezők felelősséget nem vállalnak. A csapatvezetők felelősséggel tartoznak a sportszerűtlen szurkolói megnyilvánulásokért is.
Fővárosi
Szabadidő Kupa
1. Verseny rendezője:
A Budapesti Szabadidősport Szövetség Szervező Bizottsága.
2. Verseny helye:
Postás SE teke csarnoka
Bp. XIV. Róna u. 86-100.
Ideje: 9oo-20oo óráig
Előnevezés: augusztus 25-ig írásban a Szövetség titkárságán.
A nevezett csapatokat kérésüknek megfelelően - és a lehetőségek figyelembevételével – előre beosztjuk.
6 fő, melyből minimum 2 fő nő kötelező. A részvevők életkora min. 18 év (1991-ben és előtte születettek).
Ennél kevesebb versenyzővel megjelent csapat, csak versenyen kívül vehet részt.
Nem jogosult indulásra az, akinek
teke sportágban 2004. január 01. után bárhol fő- vagy mellékfoglalkozású edzői
szerződése volt, illetve az, aki szövetségi bajnokságban, versenyen igazolt
sportolóként indult.
Nevezési lapon feltüntetett sorrendben a csapatok tagjai 3 próbagurítást követően 20 teli és 21 hármas tarolást (3 dobás után visszaállítjuk a bábukat) végeznek.
A dobások befejezése után az eredménylapot a versenybíróság vezetője és a csapatvezető hitelesíti.
A csapatok közötti helyezést az összesített találatarány dönti el.
Azonos csapateredmény esetén a legjobb csapattag eredménye, annak azonossága esetén, a soron következő jobb eredmény dönti el a sorrendet.
6. Díjazás:
Az I-III. Helyezettek, serleg, oklevéldíjazásban az IV-VI. Helyezettek, oklevéldíjazásban részesülnek.
7. Egyebek:
Az a csapat, amelyik késve érkezik, 15 percen belüli késés esetén elveszti a gyakorlás lehetőségét, 15 percen túli késés esetén automatikusan kiesik a versenyből.
A kiírásban nem szabályozott kérdésekben a versenybíróság dönt.
A verseny során a versenyzőknek TORNACIPŐ használata KÖTELEZŐ, aki ezt megtagadja, kizárjuk a versenyből!